Jancsó Fotósuli

FPS



FPS, azaz Frame Per Second kifejezés azt mutatja meg, hogy másodperceként hányszor frissül a kép egy videó esetében. A fotózás helyett inkább filmes perspektívából fontos, ahol 24 képkocka / másodperc felett már folyamatosnak látja a mozgóképet az emberi szem. A kamerád biztosan tud videót is rögzíteni, ahol meg tudod adni, hogy másodperceként hány képet vegyen fel.


De a telefonod is eléred ezt az opciót, ahol még lassított felvételt is tudsz készíteni, 240, 520 vagy akár 960 FPS-t használva. Magas Frame Rate mellett a videót utólag lehet lassítani is anélkül, hogy szaggatna az adott felvétel.

 



 

 



 

 


Népszerű fotós kurzusok
Fényfestés 2 - Enteriőr & Épületfotózás

A Fényfestés 2. kurzusban benne van minden, amit tudok az enteriőr és épületfotózásról. Három különböző helyszíni fotózáson mutatom meg a technikákat. Először egy budapesti lakás belső tereit fotózzuk, majd Dunabogdányon a Forest kabint belülről-kivülről, végül pedig a Ferenciek terén lévő Matild Palace-t. A kurzusban végigkövetheted a fotózás menetét, kompozíciók kiválasztását, vakuzást, majd a képkidolgozást is.

 

Photoshop kurzus - Kezdőből haladó

Megnyitsz Photoshopban egy új fotót, amit nem rég készítettél. De nem tudod pontosan, hogyan dolgozd ki, mit is kezdj vele, melyik eszköz mire jó, és hogyan érd el velük a legjobb végeredményt?

FFV: Hogyan árazd a fotózásaid?

Segítek neked abban, hogy hogyan árazd a fotózásaid, kerüld el az alul vagy épp felülárazást, mindezt úgy, hogy az áraidból ne is alkudjon a megrendelőd. Megosztom veled a jól bevált praktikákat.

 

Tudatos portréfotózás stúdióban

Ebben a kurzusban megmutatjuk neked, hogyan lehet vaku használatával is természetes hatású fényeket készíteni. Meglátod, pár egyszerű alap gondolat elsajátítása után te is könnyedén be tudod majd állítani a fényeket.

 

A fényfestés

A fényfestés egy olyan speciális fotózási technika, aminek alapja a vakufénnyel történő villantás, aminek segítségével olyan egyedülálló fotókat tudsz készíteni, amik kiemelkednek a többi közül.

Retusálj velem II. Szállodaigazgató portrék

Kövesd végig több portréfotó kidolgozását, hogy új trükköket és gyakorlati praktikákat sajátíts el, amiket egyszerűen tudsz majd alkalmazni saját képeid kidolgozása során is. 

 

Marketing tanácsadónk a Marketing Professzorok Kft.