Hogyan lettem fotós - 1. rész

Hogyan lehet egy fotós karrier felépíteni, miként válhat valakiből fotós? Hogyan lehet akár hobbistaként is eljutni egy magasabb szintre? Ebben a három részes sorozatban elmesélem, hogy az elmúlt 15 év alatt én hogyan lettem fotós, mi volt a fejlődésem menete. Azért tervezem ezt egy három részes cikksorozatra, mert 10-15 év sztoriját egy írásban összefoglalni túl terjedelmes, hosszú és olvashatatlan lenne.

 

Az első részben elmesélem a kezdeti éveket,
hogyan indult és hogy mi motivált a legelején.
 

Minden fotós karrier egy kamerával kezdődik, de az hogy mi volt az első gépem, teljesen lényegtelen. Apum annak idején az UPC Direct-nél dolgozott, év végi prémiumként kapott egy kis kompakt, de már digitális fényképezőgépet, ami 2006 körül csoda-számba ment. Elején még nehezen, de aztán egyre könnyebben adta oda egy-egy fotózásra, amikor a környéki erdőbe elmentem kattintgatni. Kiválasztottam a szokásos klisé témákat, naplemente, virág, lepke, amiket örömmel kaptam lencsevégre.

Már 14 évesen elég hamar kinőttem ezt a kis kamerát, tovább szerettem volna lépni, de egy valami azóta sem változott a fotózásban: Minden felszerelésnek rendesen megkérik az árát. Elsőéves gimisként nem volt arra pénzem, hogy tovább lépjek, így arra kértem a szüleimet, rokonaimat, hogy karácsony, névnap, szülinap és hasonló eseményeken, ne ajándékokat hozzanak, hanem egy borítékot, benne azzal az összeggel, amit amúgy ajándékra költöttek volna. Ezeket az összegeket kicsit több mint 1 évig folyamatosan tettem félre, mire összejött egy belépő bridge kamerára a pénzem. Viszont ezután sem igazán változtak a témáim. Mindenki ezzel kezdi, nincs ezzel gond.
 

A fotózást nem könyvből sajátítottam el, mindig is gyakorlati ember voltam,
megragadtam a fényképezőgépet aztán nézzük meg,
hogy mit tudok kihozni az adott témából élesben.
 

Majd én rájövök a helyszínen, hogy mire van a blende, záridő, mire állítsam az ISO-t. Így persze rövid időn belül rengeteg használhatatlan fotót hamar kukázhattam, de legalább gyorsan megtanultam mindent.

Nem egyedül, hanem Dáviddal - gimis osztálytársammal - kezdtük el közösen tanulni a fotózást, együtt jártunk alkotni szinte mindenhova, Duna-part, Budapest, Százhalombatta és még millió helyen jártunk a környéken, hogy megtanuljunk fotózni a gyakorlatban.

A kezdeti időszakomban igyekeztem egyre több témába belekóstolni, tájkép, városfotó, portré, fotóztam amit csak tudtam. Ezt egyébként neked is nagyon ajánlom, hogy ha lehet, akkor a fotózás összes ágába kóstolj bele. Ezalatt fog kiderülni, hogy melyik kategória ragad majd magával igazán.

 

Az első mérföldkő: Az év diákfotósa díj

2010-ben a DUE (Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete) több témában is hirdetett fotópályázatot, amit sikerült egy olyan fotóval megnyerjek, amit még a nagymamámról készítettem egy havi gyógyszeradagjával. Mint írtam lentebb, próbálkoztam minden témával, így szocióportrékkal is. Nagy technika háttere nincs a fotónak, egy egyszerű éjjeli szekrényrésen lévő lámpát irányítottam a nagyira és fotóztam.

 

A DUE minden évben szervezett egy médiatábort, ahová több csoportba lehetett jelentkezni: Rádiós, tévés, videós, fotós, újságíró, ahol a csoportvezetők profi, szakmájukban dolgozók voltak. Így a másfél hetes tábor alatt mentoráció alatt tudtunk alkotni és szakmai véleményt, kritikát kaptunk a munkánkról. Ebben a másfél hétben sikerült az eddig pályafutásom során a legtöbbet fejlődjek. Lelkes, tanulni vágyó diákként a táborba szinte majdnem ingyen tudtam menni az év diákfotósa díj elnyerése miatt, ami az egyik legjobb élményem a mai napig a karrierem során.



 

Ez akkora motiváció adott nekem, hogy itt döntöttem el,
hogy fotós szeretnék lenni.
 

---

Lehet, hogy itt kicsit el is szálltam. Több fotópályázatot is nyertem, nagyon sokat foglalkoztam a fotózással, így szinte biztos voltam benne, hogy a Kaposvári Egyetem fotógráfia alapszakára felvesznek és tudom folytatni a tanulmányaimat az egyetemen. De még nem is az, hogy nem vettek fel, hanem az 5 körös rostán az első körben hazaküldtek. Hétfő reggel megérkeztem, leadtam a portfóliót és este már mehettem is haza.

Megsértődtem.

Vagy csalódott voltam, mert tényleg azt hittem, hogy amit csinálok az jó és fel fognak venni. Ez persze relatív, voltak nálam sokkal ügyesebb felvételizők is. Mostani fejemmel visszagondolva nem volt túl erős a portfólióm. Jogos volt, hogy az első körben hazaküldtek. Persze akkor ezt nem tartottam annak. demotivált az kudarc. Úgy berágtam erre, hogy le is tettem a fényképezőgépet egy időre, foglalkozom mással.

Az ezt követő az időszakban következett egy Call of Duty, World of Warcraft időszak, különböző sulikba való beiratkozás, majd gyors kiiratkozás. Dunaújvárosban komédia szakra jártam emellett (kommunikáció és média, nem véletlen rövidítettük így), ami sok energiát nem igényelt. Ezt a videójátékos időszakot egy év alatt kinőttem, beleuntam és nem igazán tudtam magammal már mit kezdeni. Szerettem a fotózást, lekötött, egy kisebb kudarc miatt miért kéne feladjam? Tanulni kell többet és megpróbálni újra, nem? Erre a gondolatra egy év pihenés semmittevés után sikerült rájöjjek. A WOW világát félretettem, újra vissza a fotózáshoz. Magasabb szintre kapcsoltam, céges rendezvényeket, esküvőket, stúdió portrékat kezdtem fotózni, amikor is elvarázsolt a divatfotózás világa:
 

Sok pénz, csillogás és jó nők.
 

Itt beálltam SP – azaz Éder Krisztián mellé asszisztálni pár hónapra, eközben magamnak is szerveztem TFCD fotózásokat, stúdióban, szabadtéren, divat, portré és beauty kategóriákban. Gyorsan kiderült, hogy csak a felszínt láttam eddig és ami mögötte volt, az nem állt közel a szívemhez, de legalább rájöttem erre is. Másrészt sokkal jobban szerettem a négy fal közül kimozdulni és különböző helyszíneken fotózni, mintsem stúdióban.

 

A kaposvári felvételi után eltelt már néhány év, erősen gondolkoztam rajta, hogy azóta sokat fejlődtem, meg kellene próbálni újra. Tanulva a 2010-es kudarcból egy egységes portfólió leadása volt a cél, egy fotósorozat, egy stílusban, egy vezérszállal. Elkészítettem A kitaszított című fotósorozatomat, ami egy fekete-fehér digitális illusztrációkból és képekből összeállított sorozat volt. Ezzel már nem dobtak ki az első körben, sőt, maximális pontszámmal fel is vettek 2013-ban.
 

Ebben az évben el is kezdtem fotógráfia tanulmányaimat Kaposváron,
de fél év múlva a tanulmányaimat otthagyva már
külföldre szegődtem szerződéses fotósként.
 

Ami ezután történt, az a cikksorozat következő részében fog kiderülni, ami április végén fog felkerülni a blogra. Ha nem szeretnél róla lemaradni, akkor add meg a cikkfigyelőben az email címedet és küldeni fogok neked értesítést, ahogy felkerült a cikk.

 

---

A cikk írója: Jancsó Gergely

Olyan fotós blogot írok, amit én is szívesen olvasnék. Ha te is a fotózás szerelmese vagy csak úgy mint mi, akkor nálunk inspirációt gyűjthetsz, benntartunk a fotózás flowjában, itt megtalálsz minden információt egy helyen a szenvedélyedről. Napi rendszerességgel találsz új ingyenes tartalmakat a fotózásról, technikai újdonságokról, tesztekről, tanácsokat és hasznos tippeket olvashatsz, amik segítenek neked abban, hogy közelebb legyél a fotózáshoz.