Hogyan találj olyan perspektívát, amit más nem?
Majdnem minden ember kezében ott van egy kamera, a legtöbb téma már szét van fotózva, ezért nehéz olyan képet készíteni, amin megragad a néző szeme, amit még eddig ilyen formában nem látott senki. Közel lehetetlen Budapestről új városfotót készíteni.
Ebben a cikkben mutatok néhány gyakorlati példát,
hogy hogyan találtak fotósok mégis új perspektívákat.
Reprodukálható a fotó holnap is?
Ha magad előtt van az egyik képed és megkérdezed magadtól, hogy holnap ezt szinte ugyanígy el tudnád készíteni újra, mit lenne a válasz? Ha el tudnád készíteni, akkor más is, és lehet el is készíti ugyanazt a képet ma, amit te tegnap.
Mindenhonnan azt hallhatod, hogy keress olyan perspektívákat, amiket más nem találna meg. Kösz, sokat segítettél. Persze, érted, hogy mire gondolok itt. Békaperspektíva, hasalj le, fotózz alulról, madárperspektíva, használj drónt, vagy keress olyan pontot, ahonnan még nem fotózták le az adott témádat.
A legtöbb téma már szét van fotózva.
Egy sokat látott épületről készíteni egy olyan tízezredik képet, ami új szempontból mutatja be azt, hát, nem lehetetlen, de itt már a szerencse is sokat számít, mint például az időjárás tényezője. Vihar előtt vagy után, esetleg közben, olyan időjárási körülmények között születik meg a kép, amikor nem járnak sokan az utcákon. Hajnalban, kijárási tilalom esetén, napfelkelében nyáron 4-kor.
Esküvői fotó kreatívan, ami kevés fotósnak jut eszébe
Vagy esküvői kreatív fotózás esőben? Legtöbb fotós az esős előrejelzés esetén elhalasztja a fotózást, nem úgy, mint Győrfi-Bátori Péter, aki pont ilyen időben tud lőni ilyen fotót. Vakuval hátulról megvillantotta a párt, aminek fénye kiemeli az esőcseppeket. Kell ehhez egy bevállalós pár is, akinek oké az, ha kicsit eláznak.
Saját példa 2016-ból
Kicsit visszarepülünk az időbe, egészen 2016-ig, amikor félig zöldfülűként építettem a portfóliómat az egyik szállodában, ahol életemet kockáztatva (erős túlzás) felmásztam a lobby üvegtetejére, hogy készítsek egy olyan képet, amit még senki.
Prestige Hotel a helyszínünk, budapesti belvárosi szálloda, fotózták már, portfoliót építeni mentem. Mint ahogy az összes fotózásomhoz, úgy ehhez is úgy álltam hozzá, hogy találjak olyan perspektívákat, amire még az ott dolgozó marketinges is azt mondja, hogy ilyen szemszögből még ezt így nem láttam. Ne várjunk persze csodákat minden téma esetén, egy szállodai szobának megvannak a legjobb szögei, ott nagyon egyedit alkotni közel lehetetlen. Viszont ha van egy nagyobb szabadságot adó téma, ott lehet találni olyan perspektívákat, amit más nem venne észre.
A szálloda lobbija 50-60 méter magas lehet, körfolyosós, amire a szobák ablakai néznek, teteje üvegtetős. Hát nem király lenne oda felmászni és készíteni a lobbyról felülről képet?
Tuti nem merészkedett rá még senki az üvegtetőre,
hogy onnan fotózzon.
Szerencsére a gondnokkal hamar összehaverkodtam, aki felajánlotta, hogy felvisz a tetőre. Nem mondtam nemet. Minden biztonsági intézkedést nem betartva bátran sétáltam rá az üvegtetőt összekötő vaslécekre, nem akartam kipróbálni, hogy az üvegtető felülete megtart vagy nem. Kinyitotta az egyik ablakot, hogy a képemen ne tükröződjön az égbolt, se kontraszt vesztés ne legyen, gépemet lefele fordítva tartva a kamerát pedig elkészítettem a képet.
A szálloda imádta a képet.
De azért tegyük hozzá, hogy ez nem az a kategóriájú fotó, amit kitennének booking.com-ra. Ez laikus számára, aki nem járt még a szállodában, nem biztos, hogy izgalmas lesz, de mégis egy olyan példa ez, ahol tetten érhető élesben az új perspektíva keresése majd megtalálása.
A cikk írója: Jancsó Gergely
Olyan fotós blogot írok, amit én is szívesen olvasnék. Ha te is a fotózás szerelmese vagy csak úgy mint mi, akkor nálunk inspirációt gyűjthetsz, benntartunk a fotózás flowjában, itt megtalálsz minden információt egy helyen a szenvedélyedről. Napi rendszerességgel találsz új ingyenes tartalmakat a fotózásról, technikai újdonságokról, tesztekről, tanácsokat és hasznos tippeket olvashatsz, amik segítenek neked abban, hogy közelebb legyél a fotózáshoz.