Jancsó Fotósuli

Vám, áfa és a magyar bürokrácia - Új kamerát rendeltem Kanadából

Rendeltem egy új kamerát Kanadából. Már előre felkészültem a hosszas magyarországi bürokratikus ügyintézésre, vámeljárásra. Mivel konkrétan tényleg a világ másik feléről érkezett a kamera – Kanada nyugati részéről – nem 1 nap alatt fogja megtenni a közel 10.000 kilométeres távolságot, hogy eljusson az európai elosztópontra. Hát mégsem így történt. 
 

Külföldről kamerát rendelni, minek?


Senkinek sem igazán szoktam tanácsolni,
hogy külföldről rendeljen nagyobb értékű fotós felszerelést.


Kivéve ha az inkább egy mechanikus működésű eszköz, mint például egy manuális fókuszú objektív. Ha vigyázol rá, és rendesen összerakták a gyárban, ritkán adódik vele bármilyen probléma. A külföldi rendelések esetén necces a garancia érvényesítése, termék visszaküldés, postázása, annak költsége, elhúzódó javítása, így én inkább a belföldi vásárlás híve vagyok. Persze ennek ellenére is megértem, aki inkább megkockáztatva a garanciát rendel szürkeimportot. Lelke rajta. 

Egy új kamera vásárlása adtam a fejemet, amit Kanadából rendeltem, de nem azért, mert így olcsóbb volt, hanem csak ott volt kapható, sehol máshol Európában nem forgalmazzák. A világ másik feléről gondolnám, hogy több hét mire ideér, ami után kezdődik a hosszas vám és áfa ügyintézés, amik után tudom csak kézhez kapni az új masinát.


Lelkileg a fizetéstől számított nagyjából másfél hónapra számítottam,
mire majd át tudom venni.


Egy nagyobb értékű kameránál, ami a tengerentúlról jön, ez tűnt reálisnak.
 

Nem győzöm hangsúlyozni a pozitív csalódottságomat, hogy feladástól számított 6 napon belül megérkezett a csomag. Legjobb, hogy a DHL weboldalán végig lehet követni, hogy éppen hol jár a csomag, mi történik vele.
 



A csomag útja
 

Március 24-én feladták délután Brit Columbiából, estére már a DHL elosztó pontján pihent a csomag Chicago közelében. Másnap estére már Leipzigbe megérkezett a csomag, Németországba, majd 26-án már Budapesten volt. Így két nap alatt már a Liszt Ferenc reptéren volt a kamera, várta a sorát, hogy kiküldésre kerüljön.

 

Az ügyintézés menete

A vám és ÁFA ügyintézés már a feladás első napján megkezdődött, nem csak akkor, amikor megérkezik a csomag Magyarországra. Ezzel időt nyertem, mivel amíg úton volt a csomag, elindult már ez a folyamat. Az első körben a DHL itthoni vámcsoportja megkeresett azzal, hogy hamarosan külföldről érkező vámköteles csomagom érkezik. Levélben csatolták a kamera számláját ellenőrzésképpen, hogy ezt rendeltem-e valóban, aminek elkérték a fizetési igazolását is. Gondolom erre azért van szükség, hogy ne lehessen machinálni, hogy kisebb összeget jelentenek be, mint amit valóban fizettem.

Bekérték a termékek magyar megfelelőjét és egy kitöltött vámkezelési dokumentációt. Ez alapján a NAV-tól kaptam egy határozatot, hogy mekkora ÁFA és VÁM összeget kell fizessek. Az áfa 27%-volt, de meglepően alacsony árfolyamon váltották dollárról forintra az összeget, aminek persze én csak örültem. A vám 500 forint volt, a kamerák vámmentesek, csak az egyik kiegészítőre volt ez felszámolva. 

 

Amíg le nem zárul a vámeljárás,
addig a DHL érthető módon visszatartja a csomagot.



A fenti két összeget délután elutaltam, és már másnap reggel hozta házhoz a csomagot a DHL. Ennyi idő alatt átfutott az utalás a NAV rendszerén, értesítették a DHL-t, akik ki is hozták nekem a csomagot. 
 



Tehát március 24-én feladásra került, majd vámügyintézéssel együtt március 31-én már itt volt nálam a kamera. Sok rosszat tapasztaltam már a magyar bürokratikus ügyintézésben, de ez annyira simán és egyszerűen ment, hogy egy rossz szavam nem lehet. A DHL 1-2 órán belül mindig válaszolt, a NAV-nak nem kellett több nap az utalás átfutására, hanem minden gyorsan és egyszerűen zajlott. 
 

Hamarosan érkező videóban megmutatom ezt az új kamerát, amit csak Kanadában lehetett kapni, nem spoilerezek többet róla.
 



A cikk írója: Jancsó Gergely

Olyan fotós blogot írok, amit én is szívesen olvasnék. Ha te is a fotózás szerelmese vagy csak úgy mint mi, akkor nálunk inspirációt gyűjthetsz, benntartunk a fotózás flowjában, itt megtalálsz minden információt egy helyen a szenvedélyedről. Napi rendszerességgel találsz új ingyenes tartalmakat a fotózásról, technikai újdonságokról, tesztekről, tanácsokat és hasznos tippeket olvashatsz, amik segítenek neked abban, hogy közelebb legyél a fotózáshoz. 

 

 

 

Szeretnél a fotózásról tanulni?
jancsofotosuli.com/oktatovideok.html

Hasonló cikkek a fotózásról

Hogyan találd meg bármelyik fotódat fél perc alatt?

Hogyan találd meg bármelyik fotódat fél perc alatt?

Hogyan találj olyan perspektívát, amit más nem?

Hogyan találj olyan perspektívát, amit más nem?

Kommentek


Legnépszerűbb fotós kurzusok
A természetes hatású portréretusálás

Voltál már vele úgy, hogy nem tudtad eldönteni, hogy mennyire nyúlj bele a portréfotóidba az utómunka során? Balázs megmutatja azokat praktikáit, amiket használva sokkal elégedettebbek lesznek a portréalanyaid az eredménnyel, ráadásul szinte észre se fogják venni, hogy egyáltalán hozzányúltál a képeikhez. 
 

FFV: Hogyan árazd a fotózásaid?

Ebben a kurzusban segítek neked abban, hogy hogyan árazd a fotózásaid, kerüld el az alul vagy épp felülárazást, mindezt úgy, hogy az áraidból ne is alkudjon a megrendelőd. Megosztom veled azokat az általam jól bevált praktikákat, hogy mit tudsz tenni, hogy a te árajánlatodat fogadják el a konkurenciával szemben, még úgy is, ha a te árajánlatod a magasabb.

Tudatos portréfotózás stúdióban

Sok fotós tart a vakutól, mivel bonyolultnak találják a használatát és többen úgy érzik, hogy képeik mesterkéltek lesznek tőle. Ebben a kurzusban azonban megmutatjuk neked, hogy igenis lehet vakukkal is természetes hatású fényeket kreálni. Meglátod, pár egyszerű alap gondolat elsajátítása után te is könnyedén be tudod majd állítani a fényeket.

Marketing tanácsadónk a Marketing Professzorok Kft.